Nevezés
Nevezés
Év Termékei 2019
Év Termékei 2019

Keressük Az Év Termékeit!

Az Év Terméke 2014 Díjra olyan új és innovatív termékek és szolgáltatások nevezhetők, amelyeket 2012. január 1. és 2013. június 30. között vezettek be a hazai piacra.

A nevezett termék lehet:

–        teljesen új, egyedi, a hazai piacra első ízben bevezetett termék

–       már korábban a piacon lévő, de megújított termék, amely a fogyasztók számára érzékelhető innovációt tartalmaz összetétel, hatóanyag, csomagolás, dizájn szempontjából

A termék nevezését követően egy szakmai zsűri előszűri a jelentkezéseket, majd a GfK Hungária piackutató intézet által végzendő 2000 fő megkérdezésén alapuló közvélemény-kutatás során maguk a fogyasztók választják meg Az Év Termékeit.

A nemzetközi és a hazai tapasztalatok is azt mutatják, hogy Az Év Terméke Díjjal elismert termékek rendszerint kereskedelmi előnyt is szereznek és hosszabban maradnak forgalomban, mint az egyéb FMCG termékek.